Méhészkedés
A méhészet ősrégi foglalkozás, nem állattenyésztés, hanem a gyűjtögetés-zsákmányolás egyik ágazata. Három típusú méhészetet tartunk számon: a zsákmányoló méhészkedést, az élőfás méhtartást, illetve a napjainkban is művelt házi méhészetet. A magyarság a finnugor korszakban vélhetően még csak a zsákmányolást és az élőfás méhtartást művelte, a honfoglalást követő évszázadokban teret nyert a háztáji köpűs és kasos méhészet, s majd csak az utóbbi két évszázadban a kaptáras méhtartás. Háromszéki fejlődésének 18. századi úttörői papok, tanítók, föld nélküli hivatalnokok, akik ráértek a méhekkel foglalkozni.
Mesterek
Albert András (Olasztelek)Deák András (Székelypetőfalva)
Páll Antal (Sepsikőröspatak)
Páll Antal-Levente (Sepsikőröspatak)
Máté Áron (Bibarcfalva)
Albert Attila (Olasztelek)
Gábor Barna (Illyefalva)
Deák Béla (Székelypetőfalva)
Timar Constantin (Bodzaforduló)
Csog Csaba Imre (Erdőfüle)
Igyártó Gábor (Papolc)
Bajkó Géza (Papolc)
Tusa Géza (Székelytamásfalva)
Dobrinas Gheorghe (Ladóc)
Zsigmond Ildikó (Sepsikőröspatak)
Balogh István (Kálnok)
Pál István (Bölön)
Molnár János (Kovászna)
Kányádi Kálmán (Szentivánlaborfalva)
Csíki László (Illyefalva)
Keserű László (Kálnok)
Bartalis Levente (Bibarcfalva)
Deák Mária (Sepsibodok)
Simon- Máté Mária (Bibarcfalva)
Vajna Mária (Kisbacon)
Benedek Zoltán (Nagybacon)
Kósa Zoltán (Középajta)