Kosárfonás, seprűkötés
A vizes területeken, erdők szélén termő fűz-, mogyoró- és nyírfák hajlékony vesszői a falusi eszközkészítés fontos alapanyagát jelentették. Az önellátás elve alapján a földművesek körében közismert foglalkozás a 19. századra háziiparrá fejlődött. A hántolatlan, hajas vagy zöld vesszőből a gazdálkodásban igényelt durvább fonású termékek készítőit kaskötőnek nevezték, a főzött és hántolt vesszőből a háztartások számára finomabb megmunkálású portékákat készítőket kosárfonóként emlegették. A vesszőfonás művelői közt az utóbbi két évszázadban egyre nagyobb arányban találunk cigányokat, napjainkban Háromszéken a kasok előállítását már a cigányság hagyományos foglalkozásaként tartjuk számon.